2013. január 11., péntek

Elementary - 8. rész

Az Elementary 8. része megint kifejezetten jóra sikeredett. Bár túl sok meglepő fordulatot (és végkifejletet) nem hozott a rész, mégis érdekes volt látni, ahogy felgöngyölítik az ügyet.

A rész egy robbanással indult, mely egy weboldalakat tervező és karbantartó cég irodájában történt. A robbanást egy csipogó aktiválta, a robbanószerkezet pedig egy szellőzőben volt elrejtve. Ketten meghaltak, többen megsérültek a robbanásban. A rendőrség természetesen ezúttal is bevonta a nyomozásba Holmes-t, aki csakhamar rájött a szerkezet egy darabkájából, hogy a bomba nem újkeletű, régóta a szellőzőben van, konkrétan négy éve. Hamarosan az is kiderült, hogy az irodát akkoriban még nem ez a webes cég, hanem egy PR cég bérelte.

A nyomozók és Holmes, no meg persze Watson felkeresik a PR céget, ahol a vezető nő és egy férfi elmesélik, hogy négy éve egy ökoterrorista csoporttól több fenyegető levelet kaptak. A nyomok el is vezetnek egy férfihez, aki bevallja, hogy több robbantás fűződik a nevéhez, de pont ezt a bombát nem ő helyezte el. Mivel bebizonyosodik igaza, ezért újra a cég vezetőit keresi fel Holmes, és kutakodik régi iratokban. Mivel külső ellenség így nem lehet, arra gyanakodik, hogy a cégen belül volt valaki, aki támadást akart intézni a vezetők ellen. Hamarosan ki is derül, hogy volt egy kolléga, aki 18 hónap alatt négy alkalommal kért előléptetést és emelést. Ezt mindig meg is kapta, mivel jó munkaerő volt. Aztán egy napon bejött a munkahelyére, valahova elment, és azóta - tehát 4 éve - eltűnt, nem látta senki. Holmes és Watson felkeresi a férfi feleségét, aki megerősíti, hogy e nap óta nem látta a férjét.

Holmes rájön, hogy a férfi halott, s holtteste nem máshol van, mint a házban. A rendőrség meg is találja a testet, s a férfi zsebében találnak egy kulcsot, ami egy banki széfet nyit. Ebben egy videókazettát találnak, s hol máshol van 2012-ben több videómagnó is, mint Holmes lakásában... A kazettát megnézik, látják, ahogy a férfi elrejti a kamerát és egy nőt fogad a lakásában... aki nem más, mint a PR cég vezetőnője. A nő ugyanis egyetemi évei alatt nem élt jómódban, s az ősi mesterséghez fordult azért, hogy a tanulmányait finanszírozhassa, illetve hogy a cége tőkéjét összegyűjtse. Ez egészen addig nem volt baj, amíg sokkal később a cégnél fel nem bukkant ez a férfi, s nyilván a zsarolásai, vagy inkább előléptetési kérései mindig meghallgatásra találtak. A vezető nő aztán kitalálta, hogy bombát helyez el a szellőzőben, ám az nem robbant fel a megfelelő jel hiányában, így egyszerűen lelőtte a férfit, s mivel a feleség akkor csaknem egy hónapon keresztül nem tartózkodott otthon, a saját házában rejtette el a holttestet. Különösebben nem lepett meg a tettes személye. Már félidőben gondoltam, hogy a két vezető közül kerülhet ki a tettes, s mivel a nő karakterét jobban kiemelték, biztos voltam benne, hogy ő lesz aki robbantani akart, illetve aki megölte az egykori kollégát.

Mellékszálként ezúttal azt nézhettük végig, hogy Watson hogy keres Holmes mellé egy szponzort. Merthogy Watsonnak már rövid ideje van, amit mentorként Holmes mellett kell töltenie, ezért kell a férfi mellé egy szponzor. Akit Watson szánt Holmes mellé, az neki természetesen nem felelt meg, és két perc beszélgetés után otthagyta. Egy gyűlésen aztán Sherlock kinézte magának Alfredot, aki 14 évesen már profin lopott autókat, és 19 évesen lőtte be magát először. Azóta jó útra tért, és egy olyan cégnél dolgozik, akik autók biztonsági berendezését tesztelik. A rész végén Alfredo egy ilyen tesztelésre invitálta Sherlockot. Hogy lesz-e ennek a szponzor dolognak folytatása, és mi módon, az hamarosan kiderül, bár nyilván marad Watson Holmes mellett :)

Örülök, hogy újra egy érdekes epizódot láthattam. Jó volt az eset, tetszett a nyomozás, nem volt nagyon kusza az okfejtés. Remélem marad legalább ez a színvonal, akkor legalább szívesebben ülök neki egy-egy Elementary résznek. 10/8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése