2011. december 31., szombat

Szomorú 2011


A Sherlock Holmes rajongóknak, főleg azoknak, akiknek a Jeremy Brett-féle sorozat az etalon a mai napig, 2011-ben nagyon szomorú pillanatot kellett átélni, ugyanis 2011. május 17-én elhunyt Edward Hardwicke, a színész, aki Az üres ház című résztől Dr. Watson-t alakította a sorozatban.

Kedvenc Sherlockunk, Jeremy Brett 1995. óta halott, s most sajnos Edward is követte őt az örök halhatatlanságba.

Hálásak lehetünk a sok remek filmért, ami megmaradt nekünk, s amit bármikor újra és újra elő tudunk venni. Úgy gondolom, bármilyen Sherlock feldolgozások is jönnek a jövőben, Jeremy és Edward játéka, filmjei mindig is a rajongók kedvence lesz.

Nekem pedig személyes emlékem marad a 2010. júniusában Edwardtól kapott dedikált fénykép és néhány soros kedves levele

2011. december 30., péntek

Jeremy Brett a tévében év végén és év elején


Ha a Jeremy Brett rajongók 2011. utolsó, és 2012. első napját a tévé előtt töltik, akkor - ha jó csatornára kapcsolnak :) - több alkalommal is láthatják kedvencüket.

Az AXN Krimi holnap fejezi be a Sherlock Holmes naplóját, és kezdi a Sherlock Holmes emlékiratait két résszel 13:05-től, melyet az új év első napján további négy rész követ 11 órai kezdettel.

A Story 4 pedig január 2-án kezdi Jeremy-vel az évet, amikor 21:35-ös kezdéssel leadják a Vörös kör című részt, egy héttel később pedig ugyanebben az időben A Mazarin gyémántot.

Jó zárás és indítás...
Reméljük, hogy 2012-ben is több csatornán láthatjuk kedvencünket!

Sherlock Holmes - Árnyjáték: Magyar plakát

Hamarosan a mozikban! - Sherlock Holmes - Árnyjáték


Úgy tűnik, Guy Ritchie-nek nagyon bejött ez a Sherlock Holmes buli!
2009-ben jött ki szimplán Sherlock Holmes című mozija, s ha titkolta is volna, már akkor lehetett sejteni, hogy itt bizony nem várat sokat magára a folytatás.
A külföldi mozik már karácsonyra elkényeztették a filmrajongókat az új alkotással (USA premier 2011. december 16-án volt). Nekünk itthon sajnos át kell bulizni a Szilveszter estét és becsülettel ledolgozni az év első napjait ahhoz, hogy elérkezzünk a film itthoni premierjéig, 2012. január 5-ig. Akkor aztán meg lehet rohamozni a mozikat, hogy lássuk Guy újabb moziját - természetesen ezúttal is Robert Downey Jr-al a címszerepben, és Jude Law-val partnereként!

Addig is böngésszük át a szereplők listáját, és a tartalmat, talán így könnyebben telnek a napok :)

A film eredeti címe:
Sherlock Holmes: A Game Of Shadows

A film magyar címe:
Sherlock Holmes - Árnyjáték

Tartalom:
A világ leghíresebb és legokosabb magándetektívje visszatér - és vár rá néhány nagy meglepetés. Végre emberére akad, nyomába eredhet annak a zseniális bűnözőnek, aki mindarra képes, amire ő, csak a rossz szolgálatában. Moriarty professzor lelkiismeret-furdalás nélkül követi el a legvadabb bűntényeket. Ha érdekei úgy kívánják, még az osztrák koronaherceget is képes meggyilkolni. Miközben Watson az esküvőjére készül, társa nyakig merül az ügyben, és nemcsak a doktort, hanem saját, szintén zseniális bátyját és egy gyönyörű, de veszélyes jósnőt is magával ránt. Egész Európán keresztül folyik az üldözés, és a professzor egy lépéssel mindig előttük jár.

Szereplők:
Robert Downey Jr. - Sherlock Holmes
Jude Law - Dr. John Watson
Rachel McAdams - Irene Adler
Stephen Fry - Mycroft Holmes (Sherlock testvére)
Noomi Rapace - Sim
Jared Harris - Moriarty professzor (Sherlock fő ellenfele)
Kelly Reilly - Mary Morstan (Watson jegyese)
Geraldine James - Mrs. Hudson (Sherlock házvezetőnője)
Eddie Marsan - Lestrade felügyelő
William Houston - Clarky
Gabriele Scharnitzky - Frau von Hoffmannstahl
Jack Laskey - Carruthers

Forgatókönyvírók:
Kieran Mulroney
Michele Mulroney

Zene:
Hans Zimmer
(Nekem az előző rész zenéje is nagyon tetszett, és mivel Hans Zimmer neve garancia az igényességre és jó zenére, azt hiszem, biztosra vehető, hogy a zenében ezúttal sem fogok csalódni!)

Ráhangolódásként mindenképpen megnézem a 2009-es filmet, melyről itt írtam. Így talán könnyebb lesz kivárni a premierig ezt a néhány napot!

2011. december 24., szombat

2011. december 10., szombat

Sherlock 2. évad - január 1-jén








Ennél jobban nem is indulhatna a 2012-es év:
Január 1-jén kezdődik a BBC Sherlock sorozatának a 2. évada Benedict Cumberbatch (Sherlock) és Martin Freeman (Watson) főszereplésével.
Sajnos egyenlőre nem nálunk megy a sorozat, de aki ügyes és szemfüles :) ennek ellenére is meg tudja majd nézni hála annak, hogy a neten szinte azonnal minden elérhető ;)

A 2. évad az elsőhöz hasonlóan szintén három részből fog állni. Viszont részenként 90 percnyi Sherlock-dózist kapunk majd.

A három új epizód eredeti címe:
- A Scandal in Belgravia
- The Hounds Of Baskerville
- The Reichenbach Fall

Az első részben megjelenik Irene Adler karaktere (lásd fenti képek), akit Lara Pulver alakít. Többek között a True Blood sorozatban játszotta Claudine Crane-t. Én sajnos nem ismerem a sorozatot, így most fogom először látni a színésznőt.

A promo képek, és a részek címei ígéretesek. Úgy érzem, ebben az évadban sem fogunk csalódni! ;)

2011. december 4., vasárnap

A kék karbunkulus



Január elején blogoltam A kék karbunkulus című Sherlock történetről, annak is a filmváltozatáról. Ahogy akkor is írtam, minden évben, minden karácsonyi szezonban előveszem ezt a történetet a novella és a film változatban is. Mivel karácsonykor játszódik a történet, így számomra az ünnepi készületben, ünnepi időszakban legalább annyira kötelező ez a darab, mint másnak mondjuk a Télapu, vagy a Reszkessetek betörők :)

Ezúttal a novellát olvastam el először, amit hamarosan követ majd a film megnézése is.
A történetről túl sokat nem akarok írni, hiszen a film kapcsán már mindezt leírtam.
Szerencsére akkoriban még nem volt divat, amit manapság művelnek, hogy egy-egy történetet annyira átvariálnak, hogy a tettes személye is más lesz. A film tökéletesen követi a novella minden egyes mozzanatát, sőt a párbeszédeket is, így olvasva és nézve is igazán élvezetes a történet.

Persze a novellában a leírások részletesebbek. Nekem már a kezdet is nagyon tetszik, talán ha nem létezne a film, akkor is magam elé tudnám képzelni ezt a képet:

"Karácsony második napjának reggelén azzal a szándékkal kerestem fel barátomat, hogy az ünnep alkalmából átadjam neki jókívánságaimat. A pamlagon hevert mályvaszínű háziköntösében, a pipatartó karnyújtásnyira a jobb oldalán, a keze ügyében pedig egy halom, egymásra hajigált reggeli lap, amelyeket nyilván azon frissiben tanulmányozott át. A heverő mellett egy szék állt, támlájának egyik csücskén egy igencsak viseltes és gyanús küllemű, szakadt nemezkalap szomorkodott. A szék ülőkéjén fekvő csíptető és nagyítólencse arról tanúskodott, hogy a kalapot szándékosan helyezte el Holmes a szék támláján a fent említett módon, hogy minél jobban szemügyre vehesse..."

A történet főszereplője ez a kalap, hiszen ennek tanulmányozásával és az ebből levont következtetések kapcsán sikerült megtudni egyet s mást a kalap tulajdonosáról, s aztán hirdetések feladása révén sikerült is megtalálni az illető úriembert.
És nem Sherlock történettel állnánk szemben, ha csak egy egyszerű kalap-gazdi keresésről lenne szó, hiszen mint hamarosan kiderül, egy felbecsülhetetlen értékű drágakő van a történések középpontjában.

A következtetéseket szép sorba véve Sherlock hamar megfejti a dolgok nyitját és megtalálja a bűnöst, akit karácsony lévén ugyan futni hagy, mert tudja, hogy a tettest csak egyszer kerítette hatalmába a gazdagság utáni sóvárgás, de igazi bűnöző úgysem válik belőle, mert ahhoz túlzottan is félős. A hamis vádak alapján letartóztatott férfit pedig tudja, hogy el fogja engedni a rendőrség.

Ahogy Sherlock mondja:
"Különben is, karácsony van, a szeretet és megbocsátás ünnepe. A véletlen egy páratlan és bizarr esetet sodort az utunkba. A megnyugtató befejezés egyben jutalom is fáradozásunkért."

Nekem különösen tetszik, hogy a karácsonyi történetben nem gyilkosság után nyomoztak, nem halt meg senki, a tettesnek pedig egy fenyítés talán nagyobb büntetés volt, mintha börtönbe került volna. Talán kicsit "lightosabb" a befejezés, és maga a cselekmény is, de talán így válik a történet egy olyan karácsonyi olvasmánnyá, amit bárki szívesen elővehet, hiszen nincs benne erőszak, nincs benne gyilkosság, egyszerűen csak szórakoztat és a jóra tanít.

Akik már megunták a Télaput (félreértés ne essék, nem cikizni akarom ezt a karácsonyi filmet, hiszen nekem is nagy kedvencem, sőt, az idei szezonban már meg is néztem ;), netán karácsonykor sem szeretnének krimi nélkül maradni, azoknak jó szívvel ajánlom a novellát, illetve a filmet, vagy ebben a sorrendben mindkettőt :)