2013. január 14., hétfő

Elementary - 11. rész

Egy szálloda mosókonyhájában holtan találnak egy nőt, egy mosógépbe gyömöszölve. A helyszínt azonnal ellepik a rendőrök, és Sherlock Holmes is, hűséges Watsona kíséretében. Kiderül, hogy a nő nem más, mint az elegáns szálloda vezetője. A biztonsági kamerák nem működnek, így nincs értékelhető felvétel, ami alapján el lehetne indulni. Holmes körülnéz a nő irodájában, de ott sem talál semmit. A rendőrség következő útja otthonra vezet, ahol a nő férjével és lányával találkoznak. A kanapén lévő árulkodó nyomokból Holmes hamar kideríti, hogy a férj és a feleség nem egy hálószobában aludtak, és kiderül az is, hogy a férjet nemrég kirúgták munkahelyéről. A középiskolás lány mindene a foci, s olyan egyetemre szeretne majd menni, ahol ennek a kedvtelésének tovább hódolhat.
Mivel külvárosban vagyunk, így természetesen azonnal felbukkan egy szomszédasszony, aki lelkesen nyesegeti az örökzöldeket, szinte kínálja magát, és várja a kérdéseket. Holmes és Watson ki is faggatja a nőt, aki rögtön közli velük, hogy az asszonynak szeretője volt, mert egy jóképű férfi mindig olyankor látogatta - méghozzá gyakran és rendszeresen - amikor a férj nem volt otthon. Nemhogy csak személyleírást ad róla, hanem kapásból egy közös fotót is tud róluk mutatni, amit a mobiljával fotózott titkokban csak azért, hogy valakinek "bizonyítani" tudja a nő hűtlenségét. Elborzasztó egyébként, hogy mennyire aljas az emberi természet, s a tudat, hogy nagy valószínűséggel mindannyian ilyen szomszédokkal vagyunk körülvéve.

Holmes következő útja természetesen ehhez a férfihoz vezet, akiről kiderül, hogy valójában egy alapítvány vezetője, ahol a szálloda igazgatónője önkénteskedik. Így aztán kilőve a két jó kis gyanúsított, alibi lévén sem a férj, sem ez az illető nem hozható gyanúba...

Ekkor kiderül, hogy az igazgatónő nemrég fenyegető telefonhívásokat kapott, mégpedig azért, mert néhány prostit kitiltott a szállodából. Holmes természetesen nem rest kifigyelni egy ilyen lányt, és megkörnyékezni a kérdéseivel. Tőle aztán megtudják, hogy szó sem volt kitiltásról, csak egy részeg lány miatt balhézott valaki, de az igazgatónő épphogy segített a prostiknak bejutni a szállodába a mosodán keresztül, s mindannyiukat jó kis kuncsafthoz szervezte be (politikusok, nagykövetek...), és az "akció" után a kijutásukat is megszervezte. Mindezt ingyen.

Holmes és Watson újra körülnéznek a nő irodájában. Egy fiókban találnak egy púderes dobozt, amiben találnak egy vezeték nélküli csatlakozót, amivel a nő több kamerát figyelt. A kamerák az illető urak szobájában volt, így Sherlock arra gyanakszik, hogy ez maga volt a részesedés: a videókkal a kezében az igazgatónő zsarolhatta a politikusokat. Watson közben egy kis lelki támaszt nyújt a házaspár lányának, aki csak annyit mond el, hogy az anyja valójában nem olyan volt, amilyennek mindenki hiszi. Ez alapján, és pár fura szokás alapján Sherlock aztán rájön - hogy legyen még egy nagy csavar - hogy a házaspár egyik tagja sem az, akinek mutatja magát: valójában orosz kémek, s a videók is azért kellenek, hogy információkhoz jussanak a politikusoktól. Kiderül, hogy egy kapcsolattartójuk is van, aki nem más, mint az alapítvány vezetője.

A férj alkut köt az FBI-jal, mindent elmond nekik, amiért cserébe mentességet kap. Közben a lány bevallja Watsonnak, hogy ő a felelős az anyja haláláért. Ugyanis néhány nappal azelőtt bevallott a lánynak mindent, s ráadásul azt akarta, hogy a lány majd tovább folytassa ezt a jó kis családi "üzletet", amiről persze a lány hallani sem akart. Egy este a szállodában látogatta meg anyját, ahol veszekedtek, és a lánynak sikerült anyját olyan szerencsétlenül megütni, hogy az az asztal sarkába vágta be a fejét. Az alapítványos fickó húzta ki a lányt a csávából azzal, hogy elküldte onnan, és elvonszolta a mosókonyhához. Azonban amikor Watson és Sherlock megkapják a boncolási jegyzőkönyvet, kiderül, hogy a nő egyik ujja eltörött egy erős ütéstől, viszont a lányát nem ütötte meg. Tehát amikor a mosókonyhába vonszolta az alapítványos férfi, a nő még élt, és próbált védekezni, de a férfi megölte őt, így tehát ő a felelős a nő haláláért, a lány és apja pedig tanúvédelmi programban új életet kezdhet.

A rész közben Sherlock folyamatosan győzködi Watsont, hogy maradjon mellette, és találjanak ki valami okot Holmes apja felé, hogy miért kell még mindig mentorkodni felette. Még egy fél mondatban azt is megjegyzi Holmes, hogy az ügyeiből Watson készíthetne jegyzeteket. A rész végén aztán Watson elmondja Sherlocknak, hogy már megvan az új ügyfele, így nemsokára különválnak útjaik. Kíváncsi leszek, ezt mivel írják majd felül - gondolom a következő részben.

Alapjában véve ismét egy jó részt sikerült összehozni a készítőknek. Követhető, érthető és még érdekes is volt. Kár, hogy minden rész nem üti meg legalább ezt a szintet.
Nagyon kellemes meglepetés volt az igazgatónő férjének szerepében Mark Mosest látni, aki ismerős lehet a The Killing sorozat vezető nyomozójaként, de legtöbbeknek minden bizonnyal a Született feleségek-beli szerepe, Paul Young az ismerősebb. Nekem abban is ő volt az egyik kedvenc karakterem, s mindig örülök, ha valahol újra "találkozom" vele. Ez most 10/8 úgy, hogy +1 pont jár Mark miatt :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése