2012. november 3., szombat

Jeremy Brett születésnapján

1933. november 3-án, 79 évvel ezelőtt született Jeremy Brett, akinek blogommal - amennyire tőlem telik - szeretnék emléket állítani, illetve amivel szeretném emlékét életben tartani. Bár azt hiszem, mindazok a nézők, sorozat, és Sherlock Holmes kedvelők ezért sokkal többet tesznek, akiknek a mai napig a Jeremy-féle Sherlock Holmes sorozat a kedvence, és akik miatt érdemes egy-egy tévécsatornának újra és újra műsorára tűzni ezt a fantasztikus, és a regényekhez, novellákhoz hű feldolgozást.

Jeremy természetesen nem csak Holmesként lehet ismerős a filmeket kedvelőknek, hiszen olyan klasszikusokban szerepelt, mint a Háború és béke, vagy a My Fair Lady. A 60-as években szerepelt A három testőr című sorozatban, de felbukkant a 70-es évek klasszikus Thriller című sorozatának egy részében is. A 80-as évek elejétől aztán Sherlockként tündökölt a tévében, majd később a színpadon is. Munkájában mindig a tökéletességére törekedett, és mindent megtett azért, hogy egy-egy szerepből a lehető legjobbat és legtöbbet kihozza. 1995-ben a Veszett kutyák és angolok című filmben szerepelt, utolsó munkája pedig a Moll Flanders-ben volt egy rövid szerep. A filmet a halála utáni évben, 1996-ban mutatták fel, és Jeremy emlékének ajánlották. 

Sajnos születésnapján már nem köszönthetik a rajongói, de biztos vagyok benne, hogy ma a világ minden pontján nagyon sokan gondoltunk rá, és néztük meg valamelyik filmjét.

1 megjegyzés:

  1. Mivel nagy rajongója vagyok Jeremy Brettnek nagyon szeretném tudni, hogy megkapta-e végül is a BAFTA- díjat, mivel a You Tabe-on láttam egy rövid jelenetet melyben a BAFTA -díj átadását mutattják...?
    Ha valaki akkor Ő igazán megérdelmi. Méltó hírnevet hozott a hazájának, és a Granada filmstudiónak.
    Köszönöm a születésnapi megemlékezést. Őt valóban nem szabad elfelejteni.
    CSODÁLATOS ÉLMÉNY LENNE , HA A SHERLOCK HOLMES SOROZATOKON KIVŰL A TÖBBI ALAKITÁSÁT IS LÁTHATNÁNK, ÉS AZT FELVEHETNÉNK DVD-RE.
    Martodisz

    VálaszTörlés