2013. február 4., hétfő

Elementary - 13. rész

A 13. résszel az Elementary visszasüppedt a totális érdektelenségbe, unalomba, követhetetlen kavarcba, és ismét egy borzasztóan semmitmondó, unalmas részt sikerült készíteni az alkotóknak. Ami végülis nem lenne baj, ha mondjuk egy évadon belül egyszer, maximum kétszer fordulna elő, de sajnos inkább több a könnyen felejthető, vacak rész, mint a kiemelkedően jó és ütős, vagy legalább az "elmegy" kategória.

Ebben a részben Sherlock egy összeesküvés elméleteket gyártó csoport után nyomoz, amikor az oldaluk egyik üzemeltetőjét holtan találják. A látszat öngyilkosságra utal, de a fickót természetesen megölték. Kiderül, hogy létezett egy 2009-es Vörös Csapat nevű szervezet, amelyet a hadsereg megfigyelt, és van valamilyen bizonyos titkuk, ami miatt most úgy néz ki, hogy a csapat összes még életben lévő tagja veszélyben van. Össze is hívják őket a rendőrségre, ám egyikük sem mond semmit, csak a női tag hagy egy szalvétára firkált jegyzetet azzal, hogy kit kell a rendőrségnek keresni.

Mindeközben Holmes ráadásul jogtalanul nyomoz, illetve tartózkodik a rendőrségen, mivel Gregson kapitány felfüggesztette, amiért az előző részben Sherlock megölni készült Sebastian Moran-t.

Hosszas és értelmetlen kavarások után Holmes segítségével természetesen megtalálják a gyilkost. Sajnos nem igazán derült ki a rész végére semmi, totálisan káosz tehát, hogy ez a Vörös Csapat mit tett, vagy nem tett és hogy a gyilkos milyen szándék vezérelte. A Vörös Csapat név gondolom a klasszikus, Vörös kör című novellára hajaz - meglehetősen gyengén, kár volt!

A rész végén egy csehóban Holmes és Gregson kapitány aztán - mint az várható is volt - megdumálják, hogy a kapitány visszaveszi Holmes-t a rendőrségre, de ettől függetlenül nem bízik benne, aztán behúzott neki egyet. Kb. ennyi volt az egész részben az egyetlen értékelhető jelent. Ezt a maflást a sorozat összes készítőjének szívesen kiosztanám ezért a fullgagyi és időpocsékolós részért! 10/2 (a 2 pont csakis Aidan Quinn-nek jár!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése