2011. szeptember 11., vasárnap

Új magyar film: Sherlock Holmes nevében



A Fejér megyei Dunaújvárosban egy ifjúsági kalandfilmet forgattak kizárólag magántőkéből. A bemutatót ez év decemberére tervezik. A díszbemutató szintén Dunaújvárosban lesz.

Bernáth Zsolt rendező, a filmet készítő Cruel World Team filmtársulat egyik tagja az MTI-nek elmondta: "a kisvárosi történetben a rejtélyekért, no meg a Sherlock Holmes-történetekért rajongó két fiú (Watson és Holmes), valamint egy kislány próbálja megfejteni, mi történik azokkal a gyerekekkel, aki eltűnnek néhány napra, majd álmok, motivációk, mosoly és érdeklődés nélkül kerülnek elő."

Holmes szerepében Szénási Kristfóf, Watson szerepében pedig Ungvár Ádám lesz látható. Mindketten a Földessy Margit színjáték- és drámastúdió növendékei. Először állnak kamera előtt, csakúgy mint az Icát alakító Kugler Nikolett. A gyerekszereplőkön kívül látható lesz a filmben Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Kiss Attila és Tahi-Tóth László is.

A film 20 millió forintból készül el.
A forgatás helyszíne azért Dunaújváros volt, mert az alkotók ebben a városban élnek, és mindannyian rendelkeznek olyan kapcsolatokkal, melyek segítették a munkálatokat.
Producer: Váczy Károly
Operatőr: Szentkuti Tamás
Vágó: Végh Zoltán
Zeneszerző: Gulya Róbert


A forgatás már befejeződött, jelenleg az utómunkálatokat végzik.

Kíváncsian várom a filmet, remélem méltó lesz Sherlock Holmes szellemiségéhez ;)

1 megjegyzés: