Az utcán sétáló nyomozópárost, azaz inkább Holmes-t egy sofőr szólítja le, és ülteti be egy autóba, ahol menet közben egy bizonyos Gerald Lydon nevű pasas fel akarja bérelni Sherlockot egy kis nyomozásra. Lydon elmeséli, hogy egy CAA névre hallgató nagyon ritka betegségben szenved, ami elvileg örökletes, viszont az ő családjában nem fordult elő ilyen betegség. A kezdeti tüneteket a végzetes halállal záródnak, s ezt megelőzendő kéri Sherlock segítségét, amit azonban ő visszautasít. Legközelebb akkor találkoznak Lydonnal, amikor a rendőrségen dekkol gyilkosság vádjával, ugyanis a sofőrt holtan találják. A férfi két fia azonnal bizonygatja apjuk ártatlanságát. Aztán közben egy kutató laboratóriumban találjuk magunkat, ahol egy genetikus nőci éppen a bizonyos CAA kapcsán nyomozgat, persze csak úgy saját szakállára. Nem meglepő, hogy néhány perccel később már őt láthatjuk vérbe fagyva. Sherlock persze a genetikában is profi, ha pedig valami mégsem menne neki, nem ügy, mert videókonferencián a világ legnagyobb genetikusait hívja össze és tárgyal velük, sőt ha olyanja van, csak egy gombnyomással meg is szakítja a hívást. Oké, hogy Sherlock Holmes keze mindenhova elér, és mindenféle körökben vannak ismerősei, de azért tuskón nem bánik velük... Na mindegy...
Hamarosan kiderül, hogy a tudós nőt a vőlegénye ölte meg, pusztán féltékenységből. A fickó biztos benne, hogy menyasszonya megcsalta őt, és még egy nevet is, amit elárul Sherlocknak, aki azonban rájön, hogy ez nem egy létező ember neve, hanem két vezetéknév, méghozzá olyan gazdag emberek neve, akiket valami miatt meg akarnak ölni, ráadásul pont ezzel a betegséggel. Tehát valaki ezzel a kórral megmérgez gazdag embereket. Még egy kis kutakodás, aztán már a labor vezetője ül a rendőrséggel szemben, akiről kiderül, hogy bizony nála is él ez a betegség, ráadásul ő tényleg örökölte. Amikor megtudta, hogy a családjában ez előfordult, elhatározta, hogy próbálja megelőzni, genetikus lett, és így tesztelte.
Nekem ez a rész nagyon is nesze semmi fogd meg jól volt. A mellék szál, ami egy tisztítóban játszódott is tökéletesen értelmetlen és fölösleges volt. Watson nem győzött Sherlock pulóvereivel oda-vissza járni a tisztítóba, míg rá nem jött, hogy ez valójában pénzmosoda. Azon kívül semmi értelme nem volt, hogy a felfedezés révén Sherlock már nyomozóként tekint Watsonra. Nem tudom, a következő néhány epizódban milyen erőltetett, agyon-vissza csavart, értelmetlen történetre számíthatunk, de így a finis felé bízom benne, hogy összekapják magukat a készítők, és végre kapunk pár igazán jó és említésre méltó sztorit is.
A 17. részben egyetlen jó momentum volt: amikor a rész elején a sofőr leszólította Sherlockékat, azt mondta, hogy Sherlock nevét egy bizonyos Mr. Musgrave adta meg Londonból. Kár, hogy a cím és főszereplők neve ellenére csak ez a fél mondatnyi Sherlockos utalás volt a közel 45 perc alatt. Jó indulattal 10/2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése